A versírás "filozófiájáról"

Ismét üres papír fehérlik előttem,
írni kell rá, ha már költőnek szegődtem,
ha az úristen is megegyezett vélem,
hogy az életet végig írom egészen.
Világéletemben oly könnyelmű voltam,
abból sem tanultam, amiért lakoltam,
amikor az isten nem bottal büntetett,
s néhányszor magához közelebb engedett.
Nem emlékszem rá, hogy milyen volt a vizit,
mikor visszatértem, berezeltem kicsit,
nem élő embernek való az ilyesmi;
svájcisapkás helyett glóriásnak lenni.
Íme, megdöccent az igyekezet , mint a
göcsörtös asztalon a kifröccsent tinta,
úgy ugrott ki a rím a fejemből máris,
épp olyan üres lett, mint a kalamáris.
Mert nem születik vers soha kényszer nélkül,
szabályok szorítják, s abba belekékül,
s mivel önmagában nincs tiszta véletlen,
az teljes szabadság lenne, ám az sincsen,
lázadást jelenthet a konstrukció szó
a véletlen ellen, mert hogy hull a dió
épp az én fejemre, még az se véletlen,
nem lett volna szabad diót lopni mennem!
Minden értékzavar forrása ugyanaz;
a kertben szaporán erősödik a gaz,
elhanyagolni a kártételét ennek,
szinonimája a bűnös türelemnek.
Legsüketebb ember köztünk most az, aki
füllel van ellátva, s nem akar hallani.

Ezek ugrottak be, ám döccent a hinta,
s a kalamárisból kiömlött a tinta.
De a fehér lapot muszáj tele írnom,
maradjanak EZEK RAJTA a papíron!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-28 00:33:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-31 16:23:47