Kállai kettős
- In memoriam Kodály Zoltán -
Nyűtt csizmák alatt nyögő szabolcsi föld,
vályogrepesztő, vad, szilaj dobogás.
Hörgő dudahangot hoz és visz a szél.
Nyekergesd a sípot, - öreg muzsikás!
„Hess vér, kutyavér!
Míg az ipam, napam él..”
Arcukon verejték. Kör tágul. Teret még!
Ing lobog, szem tüzel, bánatot űznek el
vadul és szilajon. - Áll a lakodalom,
pergő verők alatt éled a cimbalom.
Pej csikó farkszőre feszül a vonóra,
felajzott négy húron zengni kezd a nóta:
„Nem vagyok én senkinek se adósa, adósa..”
amíg él a feleségem édesanyja, édesapja,
anyósa, apósa..”
Járd csak testvér! Mint a szél!
Mondd, az ember most mit ér!
Ez ősi földön itt ragad, vagy írmagja sem marad,
és elolvad, mint a jég, ha a nyomorból már elég?
...de ha elfoszlik a dal, ledől a ház, a putrifal,
havat hord rá majd a tél, gerendáján a szél zenél:
„Hess vér, kutyavér!
Míg az ipam, napam él..”
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Olvadt szárnyakkal (Magyarország, 2008)
Kiadó: Sylvagraph
Feltöltés ideje: 2012-04-30 12:19:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-30 12:19:32
