34.



merre kutassunk ha minden üres amerre járunk
merre
házakat bontunk le tekintetünkkel
és ha közben sírva fakadunk
szégyenkezzünk-e miatta vagy higgyük azt
ennek így kellett történnie
mert a házak mi voltunk
és benne
bárhogy is viselkednek a falak
kötelező a szomorúság
semmit sem akartunk rábízni a véletlenre
de a véletlen úgy tréfált meg bennünket
hogy rábízta döntéseinkre a jövőt

kiszedem szárnyaimból a zúgást
kétségeimen lebegve idefönt
nincs szükségem már illúziókra






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-02 09:38:38
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-02 09:38:38