Néma szomorú dal...

Lelkedben maró a métely,
mert felemészt szörnyű kétely,
ha szavam, már nem hallod,
S magamnak sem vallom
be, hogy szeretni féllek.
Nélküled, nem is élek,
s tőlem reméled a választ,
mely örömmel, újra eláraszt...
Az élet, mindig elfáraszt,
Mert vívod a harcod,
ha kell, leszek a pajzsod,
mit védőn magad elé tarthatsz,
És mindig szomorú, hogy hallgatsz,
ha mögötted összesúgnak,
Céljuk, hogy beléd rúgnak.
Vigyorral, undok kéjjel,
Te sírsz még, tudom. Minden éjjel.
Könnyeidtől, bánattal érik a Hajnal,
Mit elmondok most,
e néma szomorú dallal,
reménykedve, hogy
szép nappal ébreszt, és megvigasztal...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-11 16:00:04
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-11 16:00:04