Vízkereszt

Minden szökőévben elsétálok erre.
A házak magasak, időtlenek, szentek.
Itt születtem; itt imádkozom.
Halottak napja van: derűs, téli nap.
A korlátot már régen nem cserélték.
A falon a firka semmit sem kopott.
A tömbház tövében fázós hintapárok;
idén költöztek. Gyerekekre várnak.
Mindig is ott álltak
bennem. Nem hódoltak
a szőnyeget kirántó, örök változásnak.
Megérintem; érdes, szinte szálkás
múltáztatta felszín most a fal.
Üvegmögötti, fagyos múzeum.
Érinthetetlen, tükrös ablakok.
A földszint egyen piros csíkos függöny;
ha fellibbenne, látnám önmagam,
aki nem, nem akart innen továbbállni,
idegen szót csak hokedlin tanult,
aki üvegentúli élményt álmodott,
és megpróbálta feltámasztani
Vízkeresztkor a holt karácsonyfákat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-06 15:38:52
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-06 15:38:52