(elveszni végre)

elveszni végre a nevek között,
az arcokról nincs mit lehasítani,
annyi köszönet és azután a hideg,
a szokásos, nincs repedés sehol,
minden tökéletesen sima, tükör,
minden tükör, tükörszoba, köszönöm,
hogy vagytok és lehettem, füst
jön ki a szájon, be nem megy
semmi, gyümölcs se, ami pedig
jól esne egy ilyen nap után,
milyen lenne nem csak lógni
a maradékok halmán, húsból van
elég, a csontok is meggyőztek,
de még nem gyűrhettek le, csak
majdnem, hát jóéjszakát, mondanám,
ha nyelvem nem ragadt volna
szájpadlásomhoz, ha most sütne a nap,
arcomat biztosan úgy fordítanám
felfelé, mint aki meg szeretne vakulni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-28 02:57:03
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-28 08:03:57