Hozzám bújik...

  
Hozzám bújik, arcomra lehel az éj.
Átölelem, mint alkalmi szeretőt.
Szenvedélyes csönd gyűri a lepedőt,
szívem dobbanása álomba alél.

Lehet könnyebb volna, így csukott szemmel
válni eggyé, a sötétség oltárán,
áldozati hittel hazudni; drágám,
én szeretlek - ha nem is szerelemmel..

Szeretlek, mert itt vagy, ölelésemben,
és itt leszel, ha ránk dőlnek a falak.
Ahogyan tested takarja be testem,

romjaink alatt felgyúlnak a szavak,
s vörösen izzunk majd hajnalig, versben;
az éjszaka és én - kormosan, ketten.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-27 09:10:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-27 09:10:01