Ősszel a hangok
Míg csupán atomnyi csend leszek,
a sejtek maradnak csendesek
Ma már az ősz riaszt
vidám aranyviaszt,
az árokba olvaszt.
Csalóka ritka titka
az ötvös csipkeminta,
terít megannyi kontraszt.
Magasról ugranék le én
az avarba, egy éjjelén
a szorító változásnak
Megint meghemperegni benne
anélkül, bárki észrevenne,
költözni, végre másra lássak.
Ha csupán atomnyi pont belül
a lélek, maradhat, ott megül.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-10-08 15:35:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-08 15:35:45
