a vasutas
mellkasa előtt egy kisgösszert szorongat,
keményre töltött szivarka, bűzlő éjszaka,
árkot váj a fapultba a körmével, önmagát
ismétli, kurvára idegesítő, folyton elnézést
kér, hogy végül is emberek vagyunk,
szeressük egymást, én soha nem ütöttem el
még senkit, szóval ilyesmik, és tudod,
hogy csak azért jött, mert unta a porszagú
lakást, unta már ápolni ősöreg anyját,
különben is, mondja, azok ott fent mind
rohadékok, tolvajok, le vagyunk mi szarva,
mindig ugyanaz, elölről az egész, mint
a mókuskerékben, forogsz, kilépő
az nincs
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-25 22:51:13
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-29 19:50:08
