Tengerek, hajók

Térdeiben a tengervíz
sós volt és keserű,
mint az élete, amit hordott.
Leült kicsit a sámlijára
előre, hátra dőlve
és danolászott
a megfáradt csendben.
Sohase értettem.
Hajókról álmodott
és indult nap, mint nap
egyre messzebb,
-kevés volt benne az erő-
attól menekült, aki szerette,
de bátor volt érte,
ha viharba került.

Inge vitorlavásznát
akassza már az égre.
Hajkoronája a Nap
-lebegő idegszálak-
szétzúzott harmat-felhők,
megbomlott hajókötelek,
mintha ma is látnám.
Magához köt, nem ereszt,
újra felkorbácsol,
Szíve öböl-meleg
s véréből ölelkezőn
delfinek kéklő hada
bukkan elő.

Olyannak álmodta magát,
amilyennek senki se látta,
vágyakozón, befejezetlenül,
mikor elöntötte tüdejét a víz...
Hallgatott, mint a tenger
összetört hajók közt
meg-megremegve
a végső partra-érés előtt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-17 19:13:53
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-22 20:07:20