Vakvágány

Talánok!
Alagutak
setét kutak
elmétekbe tévedő vándor
botjára támaszkodott jobb híján
s ti mély(v)esztitek botját mohón
míg tartja szép szemét a hullán
a partra vetetten
ki egykor szabadon
mélybe termetten
úszott a szavakon
hol cigaretta nem lobban
hol nadrág nem kerül a földre
hol ceruzád nem csorbul ki némán
hol nem leszel a szívtelenség pőre őre
soha nem szeretted magad semekkel
s kioltott fényekkel szembesülve
tükörben tested titkait csodálva
retinád csillanása szemembe sülve
mélyen merülve a jég ízű vízbe
a penge fényű csillagoknak magam adom
gyönyörű va(k)ginád, átjárt alagutad
bocsátom bűneid, és sok ízű szádba magom
setét foltok a kábulatba kergetett agyon
szürreálisan benőtt, vakvágányodra tévedt
halálos anyaggal rakott, rozsdás vagon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-22 11:31:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-22 11:31:30