Harcos

Önnön marionett bábjaként a konyhában ült.
Mint meleg takaró ölelte át a puha csend.
A lemenő nap álmodó szép arcába merült,
léte fogaskerekében félrebillent a rend.

Lelke mélyén gondolatférgek aszállyá
változtattak, remény-mosolycsermelyeket.
A gyűlölet majdnem átvette hatalmát
felette, de legyűrte a szörnyeteget.

Nagy ára van a gonosszal vívott harcnak
mindig, ezüstgombos kabátja elveszett.
Keresztes lovagja a jónak, kit hagytak
hinni, és most egész lénye lett szennyezett.

Ártatlan jelleme, egyenes tartása mint
görbe faág, mára emlék csak a dicső múlt.
Harcban megedzett kezével végleg búcsút int,
már nem árt, szeme saját vízióiba fúlt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-14 10:18:10
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-14 10:18:10