Megálló
Nosztalgia fénye áradt
szerteszét. A Nagyvilágnak
kedve volt egy kicsit állni,
és unalmast játszva várni.
- Maga is az új buszt várja? -
kérdezte, mellette állva
egy kabátos világ-bácsi.
Öreg volt, és kezdte unni
a parkot, és még a várost,
a sok durva embergyárost,
a bolygót, mint új szemetet.
Pedig az régi lehetett.
Játék volt a Nagyvilágnak,
hogy a dolgok épp úgy állnak,
mint tavalyelőtt, vagy tavaly,
mikor szintén ez volt a baj.
Majd fejében új kalapja
bemászott a gondolatba,
bemászott a sajátjába.
Véget ért a régi játszma.
Az új busz is régiség lett.
Nosztalgia elsötétlett.
világ-bácsit botja vége
rántotta a jövőképbe.
A Nagyvilág új kalapban
(aktuális más-alakban)
fellépett egy újabb buszra.
Tudta: egyszer itt lesz újra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-07-13 20:20:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-13 20:20:23