Lekötöm a figyelmet

Lekötöm a figyelmet,
lekötöm egy karóhoz
hogy szerte ne szaladjon.
Korcs kiskutya,
össze-vissza szaladgálna,
és biztos mindent összeszarna.

A múltkor is
láttam,
hallottam,
olvastam,
hogy állítólag mind ezt
csinálja. De engem nem
lehet ám összezavarni.

Nesze neked, kiskutyám!
Szenvedsz? Nyüszögsz,
hogy eresszelek el?
Nem lehet, mert kutya vagy!
Hűséges, odaadó,
és legfőképpen az enyém.
Te vállaltad,
még ha én is édesgettelek.
Akkor senki se mondta,
hogy kötelező.
Hát most már az.
Odakötlek valamihez,
ami neked jobb híján csak karó.
Nekem meg bot, sétapálca,
esetleg mankó.
Szóval ne is haragudj,
de félek elesni.

Lekötöm a figyelmet,
és bár le van kötve,
fejét néha felemeli,
figyelmesen vakkant egyet,
mire én megbotlok.
Ilyenkor általában sikerül
megtartanom az egyensúlyomat,
de előfordul az is,
hogy nem.

Akkor felnézek földes fejjel,
megpróbálok a szemébe,
de ő csak ugatja a Mindenható
Holdat kitartóan.

Bennem pedig egy kérdés marad,
amit nem tudok elengedni:

Kiskutyám!

Én
téged

elengedjelek?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-12 22:34:51
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-12 22:34:51