Betűk számok alatt

Betűk számok alatt

I.

Ma nem zavarlak. Koszos a város.
És oldalukra, mint lekváros kenyerek
a házak árnyai borulnak.

Félig megfojtva üvegek úsznak.
És sehová mennek.
A csikkek meggyúlnak.

Tudod így szoktam én is,
ha Ez az ég kék is,
és megmarad Ez a kép is.

Ami persze festve sose lett.
Alattam van most,
ami nem szokott lenni idefent.

II.

Most, hogy írok. a füvön térdelve,
beton párkányra fekszik ez a füzet,
verset írok, de nem akarom,
hogy túl legyen írva,
jó lenne, ha jönne a szilva
fa alatt aki különben elsiet.
És ha lehet nem zavar.
Hogy adjak neki „légy szíves”
tüzet.
3.
Most dolgoznom kéne, de egy pillanatra,
csak ez engedi meg, hogy ne legyek.
Úgy hogy írjak magamnak,
miközben nem írok senkinek?

Rosszul van ez, és én is kicsit,
szédülök, és szúr az oldalam,
öt forintot szedek össze többet,
arra amire kell. Önmagam,

III.

idebent összegyűlt. Ez a vers mint a cián,
mondanám, miközben hallgatnálak,
és önmagam sugároznám,
vajkrémszínű frekvencián.

Hogy egy kicsit beléd égjek,
hiszen annyian pusztultak bele,
úgy hogy voltak, miközben elindultak!
és a mindenbe a semmiből, egy kicsit több jutott. Fele.

Úgy, hogy voltak, és én is voltam,
Úgy, ahogy most is vagyok,
verset írok, miközben túl van írva,(gondolom).
az életen lógok, mint lufballonon a madzagok.

És ha fölröppen, aranyszőke csajok nézik
a gyönyörű gömbszürke égen,
és válogatják, amit lehet,
de csak szelektíven


IV.

Így. Így látom. És annyira szeretném
ha tiszta lenne, EZ a vers.

És.

A költő előtt a többi.
Tisztelegne.
A többi erdő, a többi felhő,
és a többi utca is tiszta lenne.
Ahol járok.
Nem mindig, de időnként nézi,
egy-egy lány, és magába
felidézi. A csókok finom málna ízét.
A vastag kerítéseket és a lámpák
trapéz fényét, amikbe kacsintottak
árny szíveket. Pillantottak, és a szem
időnként csukva maradt.
Várva azokat a szilvalekvárokat,
zümmögő bogarakat. Finom. Puha.
Játékokat.

V.

be kéne fejeznem,
hiszen csak akkor kezdhetem el újra
ha beiratkozom valami stúdióba.
ahol tanítanak.
ahol csöveken. önmagam.
megkatéterezem.
ahol önmagam felnyitom,
és ha éheznek, majd azok,
villáikkal feltekerhetik,
édes. szilvalekvár.
stúdióm trapéz fényeit.
és újra. tán két sorba
elmondhatom.
milyen koszos a város.
ma.
milyen koszos ez a vers.
a körmöm alja.
és persze a lomha tereptárgyak,
és azoknak árnyaik







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-28 22:18:15
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-28 22:18:15