Szivárvány ívelt át az az égen


Egyszer nagyon jó volt nekem,
szivárvány ívelt át az égen,
a vihar elült hirtelen,
s arcomra hullt egy vízcsepp éppen,
én hozzád siettem serényen,
mint kinek már csak perce van,
a randevúról el ne késsen -,
még most is látom jól magam.

Húsz éves voltam – istenem,
a boldogságtól vértezetten
rohantam, történjen velem
a titokzatos, ismeretlen
érzés; ha nem, olyan kegyetlen
lesz majd velem a nagyvilág –
rajtam kívül nem kérte szebben
senki akkor isten fiát!

Könyörgésem meghallgatott
lett, mint egy hazafias ima,
találkoztunk, szertefoszlott
a veszély, hogy meglakolnia
kell annak, ki olyan mihaszna,
hogy boldogság útjába áll,
felelőtlenül futni hagyja
azt, ki mentséget sem talál.

Így lett életem nagy napja
az a vihar utáni szombat,
rám borult isten kalapja,
s én nem találtam volna jobbat,
s nem is kerestem; így ragyoghat
örökké ez a szerelem,
fényt kölcsönöz a csillagoknak
majd ötven éve, szüntelen!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-27 06:51:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-27 06:51:45