Krisztina

még sose látta a tengert,
pedig már sokszor elképzelte.
Vannak cicái, kertje,
de még sose látott igazából
nagy vizet, csak filmekben.
Nézem Krisztinát,
a szemét, az ismerős színű
rúzst a száján,
a kezét: simogató.
Elképzelem, hogy cicát etet.
Elképzelem, hogy elképzeli
a tengert.

Krisztina azt mondja,
a tenger biztosan olyan,
mint én vagyok.
Sajnálom, amit képzel az
csak óperenciás lavór víz,
hideg és súlya van.
Látom, fázik benne a gondolat,
odaadom neki a sálamat.
Tengerünk: bizonytalanság:
vízre, de jégre is mehetünk.
Ha mégis vízre, mondja,
mint Danaidák, meregethetünk
meregethetünk.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-17 11:11:22
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-17 11:11:22