Mezítlábas gyerekkor /átdolgozott/

Klottgatyában szaladgáló mezítlábas gyerekkor
indult útnak valamikor a kertvégében álló
göcsörtös ág-bogas, öreg birsalmafák alól,
s rohant az ismeretlenbe, nem nézve az intelmeket
az útszéli tiltó táblákon, szaladt az ismeretlenbe,
caplatva a futó zápor verte sarat,
nem hallva a bölcs öregség által irigyen
motyogott tanácsokat,
mert ha bírál egy ráncos arcú fogatlan száj,
dacol a lélek, a minden kell,
ölelni a világot, szerelmet szerelemre lapozva
nem nézni a holnapot, s feledni tanulni és azt,
hogy mindig más hibázott.


A gyertya viasza folyik bőrödre, nem érzed égetését,
csak lelkedbe marják a csöppek
a múló időknek végtelenjét
s hullik kezedből az erő, tűnőben az akarat,
Legyintesz, eltelt egy újabb nap.

Elrohant az élet.
Kipusztultak a birsalmafák,
felült az idő egy korhadt ágra,
nem szól, némán méreget,
nem firtatja mit tettél és miért, szitkot se szór rád. minek?
Megállsz, szemed lehunyod
és a mindent látod
és önmagad,
védtelen pőrén a világban.
Klottgatyád szétszakadt,
életed félbemaradt, ennyire telt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-18 15:51:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-18 15:51:50