Írás a szív barlangfalára
A világ első és utolsó szoknyáját
lába közé csapta, leguggolt,
így pihent az idő főhadiszállásán,
míg száradtak a vályoghalmazok
Dolgozott a sejtek felgyorsulásáig,
munkaköre árvaságában még láttam.
Hulló szirmú szépség nemtelenségéig
jutott önmagával összefogva, párban.
A Zagyva árteréből elfogyott a sár,
s az agyonhajszolt teljesítményű ház
kiadta összes szellemképeit.
Azokból méhe pompájában voltam egy,
ki vele együtt sejtszinten éhezett.
Ma is így szeretem, ama éhség szerint!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-02-10 08:44:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-10 08:47:57
