Áll fekete ruhában

Hiába mondom, forduljon felém,
ölelkezzünk, és boruljunk arcra egymással szemben,
maradjon velem, amíg
az éjszaka eltelik -,
nem éri el szikrázó szemem.
Kioltja a tekintetem.

És ezután nem keresem.
Lépegetek a bomló reggel rózsái között,
erdő sima pusztákat keresek, sápadt vagyok,
lobot vet a nád, deres hajamon varjak fészkelnek,
és folyik a könnyem,
tóba-dobott kő
a szemem,
körkörös íveket húz a vonzás partjainál.

És átkozódom.
Sűrű, barna kenyeret dobálok ölébe,
de ő sodor, mint az
erejét végsőre tartogató örvény,
és áll fekete ruhában barátaimmal,
szeme a virágra tapad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-17 19:51:46
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-17 19:51:46