Hazatérés Lisszabonból V.
(búcsú egy jegenyesortól)
Először csak kertészkedésnek tűnt, őszigazításnak;
akkor még nem tudtam, hogy mindet kivágják.
Néztem, amint szépen lassan hullanak az ágak,
amígcsak föl nem tűnt a csökkenő magasság.
Munkába-szórakozni tizenhat éve mindig erre jártam,
egymáshoz nőttünk, a gyökér a betonhoz.
Megviselt eléggé a nemvárt változás a tájban,
hatása eltart, néha furcsa álmokat hoz.
Elmentem, visszajöttem, és csak a csonkok álltak
egymás mellett, mint a megszeppent sírkövek:
a rönkök mellettük, összedőlve mint a kártyavárak,
hirdették, hogy már csak rosszabb jöhet.
Most itt a köd, de már nincs mi részekre metssze;
elfolyik, mint a téllel érkező bizonytalanság.
Suhongó, hűlt helyük között sétálok merengve,
s léptemmel mérem az éjjel lombharangját.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
