Téboly

Hát eljött megint a téboly
fatalpú lova -
hallható emberi beszédet
kopog, mint a zongora.

A halál távoli rokona,
hangyaboly hátán legelészget -
anyjukat féltő gyerekek
dobnának neki csalétket.

Itt van a téboly ismét,
szemtelen házibarát -
nyakában zörgő perecek,
apró viperák -
le sem ül - gyakori vendég,
tesz-vesz, majd elköszön -
s egy rés marad utána
a roggyant küszöbön.

A gyerekek visszasimítják
beakadt szemét,
a kútból kioldozzák
tartó kötelét,
térdén éneklik el
legszebb dalukat -
milyen gyermek az ember,
ha magára marad.

Hát felbukkan a téboly,
mint a virradat.
Rászáll reggel a fákra,
mint nyelvre a falat,
ráül reggel a nyelvre,
mint nyál a csók előtt -
mindig kétségbe ejtve
a közelgő időt.

Igazak álma, kedvesem,
zavargó lelkiismeretem -
gyermek-szemekben szálkereszt,
célozz, mert minden elereszt!

Jön a téboly a fű alól,
laposra-nyírt trágya alól,
mélységbe-vájt virágokat
lódít feléd a virradat.

Hát eljött megint a téboly,
ugrálunk vele.
Hallható emberi beszédet
mond a tenyere,
nyálát kendőbe szedjük,
tekintetét kosárba -
a halál távoli rokona,
mint élők közt az árva.  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Tudósítás a Kis utcából (Budapest, 1997)
Kiadó: Orpheusz
Feltöltés ideje: 2010-11-22 14:30:03
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-22 14:30:03