Desztillált magyar-könny

Soha nem sós, desztillált magyar-könny
hull talajba, szétszivárog itt.
Megjött a tél. Most teremj  fagyos föld;
gaznak adtuk  sótlan könnyeink.
Lent az aljban, gyökér őrzi múltunk,
a tegnap is mi sírtunk, mi voltunk.

Mind nehezebb, elfogy könnye jónak.
Mily szerencse, hisz megedzi azt,
kit mindig csak kimerít a kár-nagy.
Összetákolt kollektíva part
két oldalán, beszélő lyukat töm,
noha tudja, életútja  börtön.

És a népnek  verítéke bő még;
hazudnak bár, eredményeink.
Más erszénye lukulluszi bőség,
míg éheznek a gyermekeink.
Gomolyog ki, kéményből a gond:
Úgy, mint a füst,  festi ránk az  alkonyt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-28 17:00:08
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-29 08:26:12