Félig tiport virág

Elsínylett magány, féktelenül áradó sejtelem,
Képekbe futó, vadbuzgó fergeteg,
Léha mocsok, feneketlen kráterek mezeje, áll itt,
Tornyok alatt fekszik egy város és lassan eltűnik.

Kígyózó népek, tömjénes-édes illatok,
Az ablakokból az utcákra tör a félelem, s a rágalom,
Üres szoba, dohos lakás, képtelen képhalmaz,
Béna honvédok hintaja, csörtető lim-lomok, ágaskodó gaz.

Puccos, telt fejek, kócolt hajú rongybabák,
Sötétbe borul a nap alatt megbújó rémes, ragály,
Arany és bíbor az utcán. Csupa érzelem, csupa téboly,
Papírkézben papírfegyver papíréleteket ont.

Fémes hangon, karcosan remegő aszfalt,
Lassan megemelkedő rideg, oltalmazó alkonyat,
Színekre bomol a kirakat ablakán át a harmat,
Ijedten bámul vissza rám egy kókler, sánta alak.

Kékesen csillog az eső a bérc homlokán,
S alatta ásítoz egy apró korcs, tétován,
Plakátok és jelek, lemázolt fellegek,
Elfut mellettem egy torz ábrázatú, pipogya gyerek.

Sakktábla alakú keret, bástyák, tengődő néma brigantik,
Tompa, bódult ajkú, névtelen s szívtelen íriszek, sima antik,
Zöld szemek, smaragdok, finom krémet képező őrült kételyek
Fullasztják s keltik életre e helyet.

Színes talárú férgek, hangtalan csibészek,
Nehéz könnyben úszó békák, heringek,
Sziszegő nyelvű hiénák, s mögöttük virágzó lilás gomoly,
Falka nemzet, lagymatag nép, s mégis e szürke föld, az otthonom.

Sípoló tutajon álló, ingatag kalózok,
Sárgászöld, lassan folyó magyar meder, árok.
Part és füst és lángnyelv és ernyedő világ,
Csupa-csupa gaz, s közöttük néhány eltiport virág.

S közöttük egy véresre gázolt, szúrós rózsa
Küzd, a napra tör, énekel, s mindent felbolygat,
Felér, körültekint, s hányattatva elzuhan,
Hát így fekszem én is itt, félig eltiportan.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-10 21:37:54
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-10 21:37:54