Krischinzky grófné bájai

… és akkor megláttam a villanást. A rácsos ablakra ráfröccsent a vér, furcsa, zúzmarához hasonló alakot öltve. A lovak nyerítettek, orrukból meleg, kék párát fújtak a hideg téli éjszakába. Hallani véltem a furcsa mondatokat:
- Rupert Hartmann öngyilkosságot követett el a pajtában, miután hosszasan enyelgett Krischinzky grófnéval.
Vajon milyen képek jártak az agyában, azon a kis töltényen kívül? Látta a hattyú-nyakú hölgyeket, amint meztelen vállukról leomlik a holdfény, mint egy ezüstös függöny? Krischinzky grófné meztelen testét vajon befedte a vér?
Csak egy villanást láttam.
Rupert Hartmann harmincéves volt. Krischinzky grófné negyvenöt. Vajon meglátogatja majd Rupert sírját? És vajon Rupert emlékezetébe, mint utolsó emlékkép, belevésődött-e Krischinzky grófné mezítelen testének minden bája? Olyannak látta a halálban, amilyennek szerette? Vonásait vajon átemelte a következő életébe?
Egy napon Rupert felém fordult, szájában hanyagul tartotta cseresznyefa pipáját, és megkérdezte:
- Arnold! Nem gondolod, hogy az élet gyönyörű, és vég nélküli, mint a várakozás Hartmann korcsmájában a frissen csapolt sörre?
- Rupert - kezdtem mondandómat - ha elhiszed hogy szép az életed, akkor az is lesz! Ha elhiszed, hogy Krischinzky grófné bájai örökké olyanok maradnak, mint amilyennek ma látod őket, olyanok is maradnak!
Rupert gyakran játszott a pisztolyával. Férfiasabbnak érezte magát tőle. Egyszer bevette a szájába a fegyver csövét és jó fél órát sétált a szobájában, miközben a végrendeletét olvasgatta. Rupert szerette az életet. Mindennél jobban szeretett élni. Imádta Verdi muzsikáját, kiváltképp a Machbet-et. De különös izgalmat érzett, ha eszébe jutott a halál…
A halál Krischinzky grófné volt, egy levágott antilop fejjel a kezében.
A halál Krischinzky grófné volt, amint saját tükörképét csókolgatva múlhatatlan gyönyörökről álmodott.
A halál fogalma egybemosódott az élettel…
Egy este láttam, amint Rupert lesétált a tengerhez és elfeküdt a homokban. Sokáig feküdt mozdulatlanul. Talán álmodott. Hintákban ücsörgő gyermekekről, bor-tengereken hajózó csónakokról. Vagy talán Krischinzky grófnéról, amint hatalmas kalapját lengetve áll az esőben, körülötte megvadult kutyák csaholnak, s közben boldogan dalol, majd megcsókolja az egyik jószág fekete orrát.
Amikor megláttam a villanást, tudtam, hogy vége. Akasztófákat láttam, melyekről véres marhafejek lógtak, s margarétás réteket. Dühöngő tengert, mely üres palackokat dobál, s kardnyelő nevelőnőket, kiknek kihulló vérét kis üvegcsékbe csorgatták az úri gyermekek. Aztán a sors megnyitotta a pajta ajtaját. Megnyitotta Rupert előtt az utat a Halálhoz.
Rupert halkan énekelni kezdett:
˝I wish my baby it was born.
Like smiling on it’ s father’ s knee.
And I was dead and in my grave,
And green grass growing all over me.˝
Hajnalig nem mentem ki megnézni a holttestet. Próbáltam elfogadni, hogy nincs többé.
Krischinzky grófné két hétig siratta Rupertet, majd örök hűséget esküdött Sir Robert Fawcett-nek, a londoni regényírónak.
Eszembe jutott Rupert kérdése: ˝Arnold! Nem gondolod, hogy az élet gyönyörű, és hogy vég nélküli, mint a várakozás Hartmann korcsmájában a frissen csapolt sörre?˝
Rupert halála óta sokat járok a Balti tenger partjára. Talán egy sötét hajóra várok, mely örökre elvisz ebből a világból. De akárhányszor csak látni vélek valami különös sziluettet, az vagy gyermekké vagy kutyává lesz, de olykor ismert költők és zeneszerzők is felbukkannak a homályból.
A madarak vijjogva köröznek fölöttem.
Szentpétervárott ágyuk dörögnek egy ezredes temetésén.
Miközben a homokba temetem kezeimet, Anna Kareninára gondolok és eszembe jutnak Krischinzky grófné bájai…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-04 14:04:06
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-04 14:04:06