Hazám

A nagyság elvakító, kövér ideája lehullt,
Kínok között, mint kivetett, elfeledett bálvány,
Imáiban most már új lélekhez fordul,
Lesajnált nemzetem, szegény Magyarország.
Arcátlan zsarnokság vasmarkában megtört,
Ketrecbe zárt, szép sörényű oroszlán,
Oly messze álltak lábaid, a hegyeid mögött,
Leláncolt istenség. Kirablott királyság!
Te, aki az elsők között érkeztél e földre,
Akinek nyilait annyi bitang félte,
Te, aki mindig minden fölött álltál,
Orvgyilkosság révén, meghurcoltattál.
Tiéd tiszteletem, hűségem, emberségem,
Tiéd ez arcátlan világba vetett gyűlölségem,
Nemzetem, otthonom, szerető anyám,
Eget-földet, bitorló, hős Magyarország!
Mi lesz veled?! Mi lesz velünk?!
Zsoltárokban rejtőzködő-törpe istent, miért félünk?
Elhagyott családtagok, távol ragadt magyarok,
Testvéreim, ne féljetek. Jövünk. Jönnek a fiatalok!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-01 22:43:54
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-01 22:43:54