Végre önmagam






          


Múltamnak zuborgó, sárfoltos kútjai...
Fénytelen létemnek omladó romjai...
Álmaim, vágyaim csapdosó szárnyai...
Tudatom derengő, sarjadzó szirmai...
Lelkemnek sötétlő, vasrácsos zugai...
Tétova lépteim sejtelmes nyomai...
Zavaros elmémnek ködfoltos porai...
Ördög és Sátán vérfoltos karmai...
Vámpírok, démonok vicsorgós fogai...
Örjöngő sikolyok üvöltő hangjai...
Értetlen világ  taszító árnyai...
Éltem...és múltam...
Napoknak átkai...

Ám egyszercsak hirtelen betoppant a Múzsa:
szívedet, lelkedet miért kötöd gúzsba?
Hisz tebenned élek én, ha nem is tudsz róla!
S ajkamra rásimult édesded csókja...

S ekkor felpattant álmából önvalóm
vágtázó paripán  - süvíve, szárnyalón...
Kitárta ajtaját - Földnek és Égnek
Végre Önmagam!
Angyali ének…


  








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.