Megtorpanás
Az önismeret bizony sikamlós út,
kesz-kusza, ingadozó
tétova zeg-zug
Néha zár kattan szívünk ajtaján
s a kapkodó lélegzet
ido-oda jár
Mily hajlamos vagyok a búsulásra,
pedig hát életem visz tarisznyába'
nehéz koloncként göcsörtös útjain...
Nem az a vesztes ki padlóra kerül,
ám ha túlontúl elszenderül...
langyos posványba magát süppesztve
unalom démona röhög rá püffesztve.
Kelj fel hát cimborám, ne lazsálj sokáig!
A bíró rád számolt, de nem tart ez órákig.
Küzdelem hevében kissé megroggyantál,
ám illatozhat még számodra
a mennyei szantál!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
