mozaikkövek

mint amikor
megjöttél megjössz.
illatod közelséged lépted
éppen ott
és abban a pillanatban.
ájulásig feszülök
könnyed mozgásod előterében.
a galambok felszedik
a betonról a délutánt.
felröppen a tér.
minden lebeg
a mozaikkövek felett.
drótra feszül a csend.
borzalmas látni árvaságod.
tenyereidre simul a várakozás.
még szorítod
még nem engeded.
de végül meglazul
ami köztünk mindent
a kellő magasságban tartott.
zuhanunk.
zuhanunk valami
érintetlen idegen felé.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-08 10:30:54
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-08 10:34:37