magasan a mélyben

a kötélmászásban először azt hittem, az a legnehezebb, hogy izzad a tenyerem. az első fogást
biztosnak gondolom, de amint megmozdítanám a súlyom felfelé, abban az iramban csúszom is vissza.
anya mindig kakaót ad a mézes kenyérhez reggel. sok cukorral szeretem. a tornatanár meg üvölt,
hogy mi lesz, én nem mászom? megszégyenít a többiek előtt. azt mondja mindig, ha a fele távot
megteszem, beírja a jelest. ezen az egész tornaterem nevet. a második nehézség, hogy a karom
nem bírja. néhány felhúzódzkodási kísérlet után, már reszketnek az izmaim a felkaromban, és
éget mint a vasaló, amit egyszer levertem a könyökömmel. egy szabályos háromszög billogot égetett
belém. sírva rohantam anyához. leszidott a figyelmetlenségemért, amíg a mirelit zöldborsót
hozzászorította a sebhez. azt se szeretem, hogy a többiek néznek, miután már mind felmászott,
majd könnyedén visszaereszkedett. vigyorogva szemlélik meddő próbálkozásaim. tudom, hogy amikor
tapsolnak és buzdítanak, hogy most sikerül, azt nem gondolják komolyan. azt akarják, hogy még
rosszabbul érezzem magam. néha felpislogok a tetejére, ami mintha egyre távolabb kerülne. soha
többet nem bőgöm el magam. egyszer megtettem, de utána annyira szégyelltem a könnyeim, hogy az
öltözőig futottam. a tanár utánam küldött valakit, hogy menjek, és mivel nem mentem, ő maga is
megjelent. üvöltve diktálta az iramot, ahogy futólépésben visszairányított a terembe. a bőr
lekopott a tenyeremről most is. szédelgek a fáradtságtól, és várom, mikor engedi meg, hogy ma
is feladjam. az idő nekem dolgozik. nem sokára megszólal a csengő. kezdődik a matek óra. ma
elmagyarázom a tanárnak, hogyan bizonyítottam a nagy fermat sejtést egyszerűbben. úgy se fogja
érteni, csak hümmög majd, hogy igen, így van, igen, igen





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.