Alkonykapcsoló
Hát itt van, nézd, ez az októberi este
(még egy órája sincs, hogy láttalak),
de nem vagy itt, így nem nézheted, persze,
vagy mégis, csak néhány utcával távolabb.
Ahogy te elköszönsz, az mindig mintha végleg,
de főleg most, hogy hűvösebbre vált
a frontok űzte késő nyári képlet,
kijózanítva azt, ki más időkre várt.
Van az a hosszú pillanat, csak azt akartam,
hogy most az egyszer várd ki itt velem,
mikor a nappal és az est közötti harcban
épp döntetlenre áll a küzdelem.
Csak nézni, hogy a fény lassan kifogy,
és nem remélni, nem gondolni semmivel,
de egy kigyúló lámpasorról tudni, hogy
mikor van vége, és hol kezdődik el.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Holmi, 2010/3.
