Meddõhányók
(Rekviem a megnyomorított kohászvárosokért.
Hommage á Soós Zoltán)
Komor kiégett gyárvidék
salakhegyek tornyosulnak
mérgezik itt lakók szívét
maradnak és nem indulnak
Szótlanak az esték nagyon
korán fekszik hallgat a nép
kocsmázó szitokszó vadon
és mindenütt csapdába lép
Gorombán hallgat elköszön
költözik a jókedv távol
asszonyok rojtos köténykönny
fakó gyárkémény pislákol
Segélyből tengődő napok
a postás várva várt vendég
a család fűtetlen vacog
egy fázós dunyha alatt elfér
Csak nézik a komor eget
arcukra ráncot fest a tél
bányaiszapot mereget
álmokat szárít a szél
Talán tavasz lesz friss meleg
ömlik be kitárt ablakon
addig csak meddőhányó hegy
és tornyosuló fájdalom
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
