Kételyek

(Limes δ-t tart végtelenhez)

Szegényes batyummal a fogaim között
úszom a lelkek óceánján. Hitsóvár remények
váltak szárnyaimmá. Súlytalanul repülök,
noha emlékek húzzák szárnyaimat visszafelé,
az innenső partra.
Innen, a kétkedő magasból, törpe sikereim
semmisnek tűnnek, érzelmi viharok, szerelmek
langyos fodrozódássá szelidülnek a múlt szövetében.
Bizonyosan ki is simulnak, érdektelenné válva.

Itt nincs verseny, csak a Cél vezérel minden igyekvőt.
Bármikor indult, ugyanott tart, mind a háborgó,
mind a mosolygó lélek. Félek. Nincs előny, nincs hátrány,
értelmét veszti a perclétrán lépkedő, sánta idő;
csak egy végtelen vonzás van, ami az örökkévalóság
vakító, fénybevesző, láthatatlan partjain kiván lenyugodni.
Ám sehol a part, a túlsó, félek, hogy nincsen
hely,
ahová ledobnám nyűgöm és megmaradt kincsem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.