csak te vagy a világ közepén
hajód vitorláiból vérzik
újraalapított melleidbe
minden nap ugyanakkor
kihalt húsodból
tengereket szülsz nekem
holnaptól nem ragyog a Nap
feketén fekszel fel a keresztre
fekete könnyeket sírva karodra
elveszett leszel
semmid nincs
fejedben sikoltva égnek a hegedűk
leeresztenek a mélybe
nem ismersz magadra
a szerelem a halál?
