Erdõírtás

a lélek-erdő vacogva lengett, érzelmek vihara
söpörte végig, a lélek-fák közt ott járt az erdész,
komor jeleket pingált a fákra, ez is, meg az is
vágásra érett, nem baj, hogy nem újul meg az erdő,
nem baj, hogy a fák többségének gyökere sincsen,
nincs is humusz, amibe kapaszkodhatna, gallyazni
sem kell, tüze ugyan forróbb minden parázsnál, és
fénye, mely az égből alászáll, kékessen izzik,  törpe,
vak szemű lények a lélek-fákat sorra kivágják






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.