amikor

elfehéredik a csuklóm, mert kiátkoztam belőle
akaratomat. erőtlen vagyok a szélben járáshoz, erőtlen
az újrakezdéshez, erőtlen a másokra mosolygáshoz.
fenékig iszom a reggeli kávém, és iszonyodva figyelem
a csészém alján megülő sóhajokat, a nyárközépbe
száradt leveleket, az áradó vizek fénytelen áramlását.
kettős szivárvány volt tegnap az égen, nem hittem volna,
hogy valaha még megkönnyeztetne bármi is. nincs
misztikum a jelenségben. kristálytiszta fizika. a látvány,
mint egy elfuserált román zászló, szélesen elnagyolt
sárga szennyeződésekkel felmaszatolva a mélysötét
felhőháttérre. semmi, de semmi nem köt hozzá,
és mégis. most kellene meghalnom, gondoltam akkor.
ilyen pillanatba kellene belehalni, amikor egy villanásra
ugyan, de létezem.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.