ÉBREDÕ VERS

Még nem a teremtő kezébe szorult szálka vagyok,
De már verembe taszított táncost majmolok.
Érzem, kihűlni készül a kópé mámor,
Ám duzzad még a befalazott szeretet…
Úgy hiszem, emberen túli zenévé válok.

Aztán óvatlan fúriák kéjszaga szédít,
Hívom hát a tudattalan lét pásztorát.
Ő éppen megoldott rejtélyeket terel
Álomsejtő, meddő vágyakon át,
Hervatag sírok ragacsos koloncán.

Megszokásaim összes süket borzalma
A Néma Ceremóniamestert rettegi kitartóan,
Miközben testem tündérnyelvek nyalják.
Nem taszító még e bőrömmel fedett táj,
Míg a boldogság megengedett, akár a halál.

Ilyenkor az ébredés még álmot mímel,
Az álom pedig ébredésre rímel,
Majd tovaillan persze.
S mint általában mindig,
Marad a valóság csupasz bűze.
         (Hatvani Tamás)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.