egyben

Egyben vagyok (háttal a romoknak),
bár még nem teljes egészen,
de már magamat adom, másoknak,
s néha magamnak is, merészen.

Valami titkos rend tart össze, érzem:
már nem idegen s nem ismeretlen
a másik, ha a tükörképet nézem.
Csak az őszinte szerelmet remélem,

mikor, ha szeretek, szeret kezem,
a szívem, de még a lábam is,
s bár gyakran nem szeretkezem,
nekem már élvezet a vágya is...

A konok vágy tart mindig rendet bennem,
hogy egy jó illatban végre megfürödhessem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.