ugyanúgy



Nem tudunk semmit egymásról, de ha tudnánk se változna
meg ettől a kettészelt idő. Nem tudok semmit a fűzfánkról se,
azon kívül, hogy tele van száradó gallyakkal, és
a levelei már nyár közepétől szemetelik a kertet, eldugítják
az ereszcsatornát, savas bomlásukkal tönkretennék
a pázsitot, ha lenne pázsit, de pontosan ez miatt már rég nem
vesződöm az újratelepítéssel, és a leveleket is hagyom úgy
a szélnek, ahogy. Már a csutkájára kopott seprőt is
kidobtam. Nézem a velem képződött ráncokat az arcodon,
a gyönyörű tavasz, és a még gyönyörűbb nyár nyomaival,
a fűzlevelek árnyékpöttyeivel. A nyugágy hátterében a száz-
éves fatörzs. Hallgatom a szivárgó csended, a belekonduló
harangszót, és próbálom felfogni a felfoghatatlant:
az együttélés csodáját veled, amikor éppen belehalunk.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.