Hulló csillagok a magyaroknak


A porszemek világa oly kicsiny, parányi
Mégis őszintén hullatják keblünkre szavait
Városháza előtt áll a megálmodott szobor
Zászlója fehér ágynemű a papíron.

A zászlon lassan színek festődnek
Piros, majd követi az ártatlan fehér
Zöld színű vízcseppek, hullanak, remélnek
Szabadon élni, egy álomvilágban...

Az óra kattog, telnek, múlnak a percek
Nap mind nap elhangzott ima, amaz kegyelemnek
Magyarok ajkain, pár szó rémlik
Egyetlen vers, rejtőzik.

“Talpra magyar”, végső ima
Hí a harc,most vagy soha
Szabadságért harcolni kell
Álmodozva várni a végső pert.

A kard véresen fekszik a földön
A magasból figyelve, csupa köd, homály
De a vért lassan felváltja
A remény, a szabadság!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.