harmadik pisz

felfele tudott csak menni
amikor megérkezett még mindig mennie kellett
csak felfelé tudott menni
amikor elérte a forrásokat tovább ment felfele
míg elért a hegyre
bár nem volt elötte út, csak a levegő, még tovább járt a lába
az égbe lógva
lefelé vezető utat nem ismert, nem volt hozzá bátorsága
-----------
ne balázskodj Tamás
-----
két
szívem van, mind a kettő
fél
a fél szívem ég a másik úszó sziget /
megugatják kóbor delfinek
semmiből ragadtalak ki (magamnak)
a semmibe megyek,
a zsebemben teveled
---------
történjen bármi eset
csak az a fontos
kidolgozott pontos terveink legyenek
-----------
vanilia és puncs
nincs magában egyetlen kétforintos
kerek összegűre hiztak a számlák
a sor elfogyott, az óra betelt
várni már nem lehet és mérlegelni se
mostantól minden számit, kávé és pótkávé, a villa és a kés,
a fej és a sapka, a utca és a tér,
a test és az üreg, a való és a pótszer, a tett és a tett helye
az idő eljött a kerekek forognak
mindegyik homokszem súlyra méretik mielött lepereg
cseppre csepp és percre perc
megjósolható ütemben
két káosz között a rend
most nincs magában egyetlen atom sem
nincs magában egyetlen kontinens
az áram átfolyik ezüst fekete fehér térképeden
kalkulált jelek
le és fel, be és szerte-szét
összeropanó ás születő milliárd
kint, bent egyidejűleg
felhuzott oraszerkezet
inga és lánc
önmagát méri
forog.
küklopsz szemmel jön a reggel
égő kerék, elgurul
angyalkórus molekulák hegyén
mi történt.
ismét.
----------
bájos gyerek voltál,
el jött időd
időd felnőni nem volt hiába
az új szobád falát könyököld ki

üzenni akartam, megüzenni
hogy félek is meg kell is
lenni de mind elmegy végül aki jön
és elfelejti az itt tartózkodást, az órát
amelyikben úgy tűnt, hogy nem
kell már keresni, tovább menni úszni esni
mindentjáró malom kerekét megszerelni
azt kívánni bárcsak kívánhatnék egyet
elengedni aki eleresztett

hogy lehet élni,
úgy egymás mellett élni,
hogy az ember (dehogy az ember, te, te, te)
nem vesszi észre, mert nem veszed észre
(miért nem veszed észre?)
ami bennem zajlik, a visszhangodat
a mozdulataid a mozdulatomat
meghatározzák (és néha tükrözik)

mozdulatlan vagyok, elzártam a csapot
nem öltök több kenetteli mosoly-alakot
nem isztok belőlem, rossz hordó leszek
kár a jó borért, elfolyik
kicsordul a földre
kinn a kínom, nem rejtem el
szívem a visszám
ki- s visszafordítom magamat

herceg és rózsa és bárány meséje
melyik az álruhás farkas

(FŐNIX)

felelni kellett volna herceg
az is felelet ha hallgatsz
csak magadat nyerheted így
a közös terepen
ez a gyözelem szerintem kudarc.
ne tovább itt oroszlánok laknak
terra incognita két felfedezetlen kontinens
tovább kérdezni
nem
felelsz, tördeli
a csend a csendedet.
-----------
szanaszét szálló fehér pihe, aszott, szótlan  nap nyilaz
sziklakertben málna, ribiszke aranyalma, semmit a kéznek, megigéznek
egyszer gyerek lettem volna, már nem leszek, bánatomban eszek
fa tövén a tavalyi hó, nekem már nem lehet.
fent a szél, árván siró verebek, idenéznek
a málna és ribiszke bokrok is sírnak, mert nekik is nehéz lett.
.......
csak fél dió az igazság
a hazugság egy tele zsák!
belebújsz a fél dióba
mintha rejtett dimenzióba
mentenéd amit lehet
a morzsákat és tejes kifli végeket.

az a titkos kis zseb
sajnos egyre kisebb
ahová még elrejthetik
a megmaradtak lelkeit
kátrányszagot, síneket,
a balatont, egy falba vert szöget

pisztáciát diódarát
mangó magot, vajas késeket
kalácsot az asztalba vágott késnyomot
olivát, tejszínt, az ecetet
egyre tovább és többet hallgatok
lassan egyre több mindent megértek

nem csak rólad és nem is magamat
csak egy-két falat
tésztáról, hússzeletről, sajtról
tömbökbe préselt fűszerekről
mártásokról
termésről magról tejfelről olajról.

fecsegek
és közben is  hallgatok
arról amit talán épp neked
tudnod kellene, de többre nem futotta
a többi mint a morzsa, pár jó falat
a tányéron maradt.
......
az én-

képemre van teremtve az isten
miért lennék elégedetlen
--
cipőtalpa fekete radir
a parkettára húzott csik
szerencsétlenkém, te édes kis hülye - gondolt időnként magára
sosem tűnik el a szád vastagsága
pedig szeretnélpengevékonyságot
igaz szeretnél?
álmaiban megfogta az isten és tűz fölé tartotta
és ő, a durva jégdarab
addig olvadt
szeretnél pengevékonysáot,
igaz szeretnél?
a fölöslegtől megszabadulni ahogy
a szobrász is
mindn lepattanó szilánkkal élesebb lesz
ami hátramarad
majd tökéletes penge egyszer
elenállás nélkül hatolni a szivbe
és ottmaradni, beletörve
ilyen végzetről álmodott
egyszer csak egyszer
ne lábadna könnybe a szemed hülye szavakra
egyszer sikerülne csak megbántanod azt
akit érdemes, nem célt tévesztve
vagdalkozni folyton
királynők alatt törnek a virágágyások
vagy lotyók járnak keresztül a réten úgy hogy lábuk nem hagy nyomot
csak egyszer mondanál ki egy olyan mondatot
amiben nincsenek hangsúlyok
te királynőket szerettél volna
és tulajdon rothadásod szagolod
és hiába a tudás
hogy ki vagy és mit is művelsz
hiába Dmitrij
nem mentség"

Dmitrij nehezen ébred húsos orra
előrehajolt az igyekezetben ahogy a takaró áporodott verítékszagát
igyekezett átlyukasztani
kissé homályosan emlékezett
az elalvás körülményeire
a tényt szomorúan az évek óta meglévő
és szűnni nem akaró szégyenérzettel
vette tudomásul
az aprólékosan és szakszerűen
kifejleszetett mozdulattal
lehuyta szemét és sorolni kezdte
a szoba berendezési tárgyait
mindig balról jobbra haladva
sohasem másképp
soha más szavakkal
mindig így
Dmitrij
útja a mosdóig
az éjjel elfogyasztott pálinkamennyiség
bűntudatával gyomrában
mintha utolsó kimondott mondata lenne
mohón itta a vizet
"mindent így csinálok
milyen nehezemre esik kivárni
míg a kenyérrel hazaérek
igen mit tagadjam néha
behúzódok egy kapualjba
és gyorsan a számba tömöm a falatokat
sokszor a fulladásig hogy már csak
a nyelvtövi lapátolás élvezete
és úgy viszem a kenyeret
hogy köpenyem széle takarja
a megkezdett a tönkretett részt
és vendégségekben is
hogy ne harpjak bele a süteményekbe
szégyentelen fehérségükbe
sorba egymás után
egyiket a másik után
Dmitrij
bár tudta megint meg fogja próbálni
mindig megpróbálja csak a tisztességért is
de végül ott fog állni előtte Ivan előtt
lehajtva vörös fejét
végső daccal és nagy elszánással
ilyenkor mindig kinyíltak a tüdőszín virágok
és haja elfelejtett zászlóként csavarodott össze
a park végén elzuhant

                     IV.
Dmitrij
látta a tegnap éjszakát
nevetése csak annyira ismerős
mint hosszú idő után megtalált feljegyzései
látta ahogy ott ül idegenek között
és nagyon haza akar menni
de marad

arcán bárgyú mosollyal
hajszolja az elragadtatást
Sztanka verset mond  
az ő gyomrában robbanó öröm
szeretné megcsókolni Ivant
de ő nincsen itt
akkor legalább sírni akar
a butaságig az elbutulásig
ajkakat is látott női széles vastag
cserepes nedves ajkakat rózsaszínűeket
barackszínűeket áttetsző
angyalvékony erekkel
szétmarta mindet azt szerette csak
a megismerés kockázatát
a birtoklás akarását
és mindig haza akart menni
de maradt
a szétmarásokért
kerítéstövekben nyert megvilágosodásokért
noha a bűnbocsánat újraés újra elmaradt
mindegy miért
nem tudja miért  
Dmtrij
nem hallotta a fateteji szavakat
ő csak azt a cipőtalpat akarta elfelejteni
szeme elé sosem látott képek lopakodtak
az utcákon rengeteg ember feküdt
"halottak" de látta
hogy olykor-olykor szinte észrevétlen
helyet cserélnek egymással
minden szó egyetlen szó nélkül

látta az állatokat
akik a hihetetlen szűkösségű utcákon
unottan legelték a női cipők leszakadt fodrait
látta Szmergyakovot
mint harangozó csimpaszkodott
egy kerítés tetején
"itt vagyunk" Dmitrijben elszabadultak
az angyalharsonák
és már azelőtt
köszöntötte a kis embert
mielőtt meglátta volna

Dmitrij
lassú kimért léptekkel mnt az ágyhoz
mindent pontosan feljegyzett
ezekre a méterekre emlékeznie kell
ahogy tudnia kell a falak nyirkosságát
a priccsen nyíló liliomokat
saját kiáltása hörgése
úgy hallotta mintha csak hozzá szólna valaki
vagy utolsó kimondott mondata
Ivan Szmergyakov és a kis ember megjelenése
kinek a kezei? mintha utoljára  álmodna
kezek közt megroppanó tükör
hogy megszülessenek az ezentúlok
ezentúl így látja majd magát
kezét levegőbe emelt kezét
ahogy csak a penge maradt
a csontok ereje húzza lefelé
csak egy súlyos tárgy maradt
lefelé
az ütés ősidőktől való
megfellebbezhetetlen igazsága
ezért keletkezett
ellenállásnélkül hatolni a szivbe a dolgok
közepébe, oda ahová való beletörni
aztán nincs tovább, úgy marad
........
ne panaszkodj nekem, mondd a szikla-
falnak, telérnek, cipónak, fehér kenyérnek.
engem már nem lehet
meghatni akkor se, amikor figyelek, hiába
látszik a bemenet (két fülem), nincs szavam
csak a tárgyakkal beszélek
itt a polcon
a bolt bezárt a menedzser siket
nem találsz másikat sem,
az utcaminden boltja zárva mára
itt veszed meg  betevőt az éjszakára, vagy
üres zsákkal elmehetsz
.........
A bakancstalp
Minden lépésnél egy hajszálnyit kopik
És egyik lépés olyan, mint a másik
És a célhoz mind közelebb jutunk
A terep sik, s a panoráma kellemes
Mitől lesz egyre nehezebb
........
de úgy, hogy ha mindegy, akkor minden mindegy legyen
mint a megporzott virág esik szét boldogan
mint a kikelt mag megreped
...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -