Utam

Kézfejre kiülő
hozzád simuló lélek
most gyengéden
forró bőrödhöz érek,
finoman húzva,
elfogyón a nyomon
magam arcodra írom.
  
Most homlokod vonalát
rajzolom, láz vagyok
és ott hagyom őrizetlen,
- benne minden álmom -
rám nyíló szemed.
Legjobban tán
magamtól féltelek.
Most rebbenő pillád vagyok:
vágy és elejtett pillanat
magával rántja
az eltört szavakat.
  
Most a hajadban megbújó árnyék,
amit úgy vártunk…
a karodban ringatózó esténk.
  
Most apró félénk ránc
mosolyod formált
s talán én vagyok bánatod,
mit a mosolyra írtam…
ajkadon tűnök el
egy kimondatlan szóban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.