Fátyolosan, ridegen hull reám az emlékeső.
Álmatagon peregnek a múlt sárguló képei.
Az emberek matt-sziluettek, arcukat sem látom,
Csak azt tudom, barázdát szántottak múló éveim.
Egymást keresztezték sorsom kies, kusza útjai.
Most öncsapdámba esve megadón, kínzón szenvedek.
Miközben lelkemen átszitál a meddő boldogság,
A mindenség idő-labirintusában elveszek.
/Hajdúdorog, 2008. június 11. hajnali 4 óra 10 perc/
