Hajnalkonyat

Napok sodrára felfekszel,  
le se kelsz,
le-fel hullámzó kedvvel.
És nincs holnap,
míg nincs alvás.
És harminchat órás etapban
éjt nap alá téve
iszol, mígnem kattan.
Ekkor lesújt rád,
ahogy megfolynak sorok.
Vörös szemed dörzsöléstől,
füsttől könnyed;
beleboldogulsz:
ivás s sírás majdhogynem egy.
Így a delíricum szélinél
megcsap egy szédült déliszél,
szinte tapintható,
– szinte magától érthetődő,
hogy aznaposan,
írvágytól szélütötten,
erőt vesz rajtad – a phüszisz:
ezek nem jelölők –
megvalósulások.                                

Fájdalommal jár,
hogy írni fennmaradtál;
s hogy egymásba érnek
a napok, mint szavak,
s hajnalkonyat cirkulál.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Esõ, 2008. nyár