Idõben

Amikor hangyák meneteltek álmomban az olvasólámpán,
eszmélve a takaró alá bújtam,
ahol éppen az az illat fogadott,
mint egy másik takaró alatt
anyám 34 éves teste mellé befészkelve magam.

Már megint túlköltekezett,
s pénzt kért - persze kölcsön -,
mert a sírhelyek lefoglalása
túlzottan drága volt.

(A nyakamba kéne vennem.
Ma megmutattam neki a várost,
felülről, műholdképen. És itt a ház,
a park, a HÉV sínek.)

És egyre többet kérdez,
mert már semmit sem ért,
s majd hazudni kell mindenről,
mintha én viszont sohasem tévedek.
Hogy az ember csak elutazik, elalszik voltaképp,
és nincsenek menetelő hangyák,
egyébként is hamvasztás lesz
a két urnahely miatt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.