Az átok

Gyenge szó-folyondárok
kusza szövevénye
próbál lehúzni saját mélységeibe,
hol jobb híján szenny és mocsok
terem.
Ijedtemben egy rozsdás fakéssel felvágom minden
erem.
Elfutok, elinalok a csalfa éj megriadt,
sántító, sötét
lován.
El én. Tarisznyám tartalma Fény lesz,
igaz,
nagyon sovány.
Elviszem a hangot,
a csendet,
mit néma tornyok harangja
zengett.
Itt hagyom Nektek a feneketlenül
mély sár-borút,
nem kell vívnotok vélem
többé, értelmetlenül gonosz
háborút.

Ha kinyitom szemem,
az átok rozsdás, kacagtató
béklyója lehull,
a derült, kék ég őszi, mély azúrja
rám hullatja
minden aranyát,
a szél megsúgja: van nagy ok.
Tehát mégis, mégis, mégis
maradok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.