Hiátus

Mérleghez, a leltárhoz gőze sincs,
Talán vibráló, csalfa délibáb,
A csábítón csillogó pőre kincs,
Amit unott arccal, de még imád.
Bőrömbe bújt, az agyamban fészkel,
Ostoba orromnál fogva vezet,
Egyetértőn, holmi józanésszel,
Nem fogott velem még soha kezet.
Kihagyott sanszért kemény bosszút áll,
Ösztökél, egyre több és több pénz kell,
Éljek úgy, ahogy hercegnek dukál,
Fogyasszak el dőrén minden javat,
Vegyek fel kölcsönt, sebaj, ha drága,
Hiszen a Bank menten szentté avat,
Bőven bírja ezt az okos kártya.
Neked még nincs meg ez a „príma cucc”?!,
Pedig látod, nagyon sokat ér meg,
És hozzá most, lám akciósan jutsz,
Súg a ronda, lelki galandféreg.
Egyél, zabálj, dőzsölj, csak pocsékolj,
Vérzsírod ugyan magasra szökken,
Elkap a lázas szerzési téboly,
És szedjed a gyógyszert mindeközben.
Azt persze pénzért, sovány TB-re,
Nézz a biztosan gondolatmentes
Lélekrontó, vevőverbuváló,
Reklámharsogó, üres tévére.
Miközben önmagadért a bőröd,
Büszke lelkeddel világpiacra,
Botor módon, magad hátán viszed,
Ahol kifosztanak, megaláznak,
Kiölik emberi érzelmeid,
Függő fogyasztójukká silányulsz,
Megnő testi-lelki deficited.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.