Hullás

Mint keresztüllőtt, láncra felfűzött hollók.
/Már nem is olyan idegen érzés./
Feketén alálógni magamból, magamból
kihullni, valahová, acélköpenyes mélységek
legalsó szintjeiben tátongó, színük vesztett
karszttavak vizébe csobbanni. Kihullni,
magamból, míg a hollótestek halványfeketén
levetkőznek mindent, ami valaha voltak,
kihullni, míg utolsót dördül
a szürke sörétes puska.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.