Este
Mindazt, amit nem tudhatok,
a sejtetés sem mondja el.
Csak a vízfüggönyig látok
a lakásból, ahol lakom.
Az ablak nyitva áll a rossz
erőinek, de eltakar
a párkány - mint ki titkokat
les egy jól védhető helyen -
úgy állok itt.
Csitíthatnám az izgalmat,
mert a barátnőm légzése,
mint egy metronóm, elaltat,
de még nem adom meg magam,
ha ezt egyáltalán lehet:
nem hallani, nem figyelni
az életnél is kedvesebb
részleteit, a neszeket...
Az eső rákezd,
fogom az ablakot, hallom
azt, ami ott van,
túl a szendergő kedvesen,
túl az álmon, ami eljön,
mint a hétfő, túl az ég
gazdátlan csapjain, hallom,
mint bújik vissza a légzés
hullámába, mint küldi el
aludni a legkisebbet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Kortárs, 2004/10
