Az optika-laborból

                                                  L. O.-nak

A ház előtt megállsz, késésed
arcodon a pír, szemed vonala.
De a Hold egyre csak fogy,
s mindez mit ér nátriumfényben?

Vársz. Várhatsz, hisz vonzó az este,
de erőm mégis visszaránt.
A kertből a hűvös már bokádnál jár,
s az idő veled téblábol egyre.

Karmukat a fák mind bevonták,
és ragyog, ragyog a lehetséges csók.
Kabátod összehúzod, visszavonulsz,
mint szavaim, ha falakat érnek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.